Az emberi számítás

Human 2 Human

Human 2 Human

Dolgozz a szomszédtól!

2015. május 27. - Pankotai Balázs

hoffice.jpgA saját távmunka tapasztalataim és ez a cikk elgondolkodtattak ennek a műfajnak a jövőjét illetően.

Eredetileg az volt az ötlet, hogy az embereknek, akiknek a munkája ezt megengedi (mert gyakorlatilag egy számítógép kell csak hozzá netkapcsolattal), adjanak a cégek nagyobb szabadságot azáltal, hogy nem kell bejárniuk dolgozni, hanem az otthonukból csatlakoznak a céges szerverhez.

Úgyis az elvégzett munka a lényeg, a lehetőség pedig motiváló tud lenni, főként az Y-generáció képviselői szemében. Ráadásként az otthon maradással némi légszennyezés is megspórolható, bár ez nem egyértelműen igazolt. 

Az IT megoldások egészen részletekbe menőkig képesek ma már támogatni a távolról dolgozást: a Prezi pl. nemrég jelentette be új megoldását, melynek lényege, hogy egy mobileszközről levezényelhetsz egy komplett prezentációt, bárhol is vagy a világban (feltéve, persze, hogy van adatkapcsolatod). Persze egy telefonkonferencián pl. gyakran előfordulnak technikai malőrök, melyek hol szórakoztatóak, hol idegőrlőek.

Nem minden személyiségtípus képes ugyanakkor a távmunka rugalmasságát kezelni, ahogy az első magyarországi Dolgozz Otthonról Nap kapcsán ezt Klein Sándor elmondta (2:30-tól). 

Éppen ez utóbbi gondolat köré épült egy vállalkozás Svédországban, a közösségi irodák ötletén alapulva, a sharing economy szellemében ("minek álljon üresen egész nap a lakás"). Egyszerűen szólva: dolgozz valaki más otthonából! Ha valaki úgy érzi, nem megy neki egyedül a munkavégzés, mégis élne a távmunka adta előnyökkel, ráadásul a közösségi irodáknál valami személyesebbre, egyben strukturáltabbra vágyik, dolgozhat otthoni környezetben, csak épp' nem a sajátjában, egyszersmind társaságra is szert tehet. Az ajánlás szerint van házigazda, aki tisztázza a kereteket, és van facilitátor, aki felvezeti a napot, mindenkit arra kérve, jelölje meg, hova szeretne "eljutni" aznap. Ekkor már rögtön látszódnak a lehetséges kapcsolódások is. A munkanap strukturálását segíti, hogy az ajánlás szerint 45 perces aktivitásokra és negyed órás pihenőkre van osztva. A közös ebéd a saját tapasztalatom szerint is sokat dob egy munkanapon, a nap végén pedig, előre megállapodott módon, meg is lehet ünnepelni, amit ki-ki elért aznap, illetve reflektálni lehet a történtekre.

Itthon is létezik Facebook csoportjuk, szóval bárki kipróbálhatja, aki kedvet érez hozzá. Résztvevőként, facilitátorként, vagy akár házigazdaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://human2human.blog.hu/api/trackback/id/tr107395756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása