Az emberi számítás

Human 2 Human

Korlátlan szabi: kéne, mi?

2015. július 29. - Pankotai Balázs

holiday.jpgNemrég robbant a hír, hogy a világ egyik - több szempontból is - meghatározó vállalata, az amerikai General Electric (GE) korlátlan hosszúságú fizetett szabadságot biztosít a felsővezetőinek és a senior szakértői körnek, feltéve, ha a munkájukat elvégezték, elvégzik, illetve a felettes vezetőjük jóváhagyja.

Ízlelgessük egy kicsit a hírt! Akkor megyek szabira, amikor csak akarok? Ha úgy esik jól, akkor két hónapra eltűnök? Nos, egy részről éppen erről szólna az ötlet, más részről mégsem egészen.

Egy ilyen újítás mögött legtöbbször valamilyen kultúraformálás áll. Jelen esetben az, hogy felhatalmazottabbnak érezze magát a munkavállaló, nagyobb önállóságot és bizalmat élve meg, mint addig. Ő osztja be az idejét, ő érzi, mennyi kikapcsolódásra van szüksége, ő ütemezi a munkáját. Ő dönt.

A Richard Branson-féle Virgin (igaz, jóval kisebb szervezet, mint a GE) már tavaly elkezdte bevezetni egy szűk körnek ugyanezt. Sir Richard azzal indokolta a lépést, hogy ha a 9-től 5-ig munkavégzés falai már úgyis leomlottak, akkor minek számolgassuk, ki hány napot pihen.

A munkavállalók amiatt aggódnak, hogy úgy tűnhetnek majd, mint akik visszaélnek a lehetőséggel. Mivel azonban nincs körülírva, mik a keretek, azt is nehéz megfogalmazni, mi számítana visszaélésnek.

Szakértők szerint félő, hogy annyit napot sem vesznek majd ki azok, akiket ez érint, mint azelőtt, a "régi rendszerben", pusztán amiatt, hogy nem tudják, mennyi az elfogadható. Magam is ezt látom a legnagyobb veszélynek: olyan szintű a megfelelési kényszer, a tökéletes teljesítés igénye, plusz az időnyomás, hogy az a kör, amelynek erre lehetősége adódik most, végül saját magát korlátozza majd be. Amúgy is jellemző rájuk, hogy nem veszik ki az összes rendelkezésre álló napjukat, vagy ami talán még rosszabb, a szabadságuk alatt sem tudnak elszakadni a munkájuktól (leveleket olvasnak, elérhetőek telefonon). Így végül egy jól hangzó lehetőség maradhat a GE kezdeményezése. Nem szeretném azonban rögtön temetni az elképzelést: nagyon kevés világszerte a tapasztalat, a GE pedig elég nagy ahhoz, hogy kiderülhessen, mennyire működőképes egy ilyen ötlet. Bátorságuk mindenképpen becsülendő!

Visszatérve a kultúraformálásra, még egy gondolat a végére: ez is, mint annyi más tapasztalat az elmúlt években, afelé mutat, hogy előbb-utóbb fellazul az a keretrendszer, amelyben vannak cégek és azoknak munkavállalóik. Helyette lesznek szakértők, akik a tudásukat "bérbe adják", ők a szervezetek körül szatellitekként "keringenek" majd. S mint ilyenek, szabadon, felelősen döntenek majd arról is, mennyit szeretnének vagy tudnak egy adott évben kikapcsolódással tölteni.

A bejegyzés trackback címe:

http://human2human.blog.hu/api/trackback/id/tr907658740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mr. Waszabi 2015.07.30. 05:37:36

Nem hülyék ezek, tudnak számolni. A felső vezetők a GE-nél jóval kisebb cégeknél sem veszik ki sosem az összes szabadságukat, szóval ez inkább csak egy jól hangzó gesztus. De még az is lehet, hogy pont a beragadt szabadságokat akarják így eltüntetni, vonzóbbá téve e munkaköröket.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.07.30. 06:03:56

Igaz nem felsővezetővel, de beszéltem ilyen emberekkel. És pont az történik, hogy belső nyomásra senki nem megy el szabira, mert akkor nem teljesíti a tervet, és ha a terv nem teljesül, akkor kirúgják. Szóval ebből senkinek nem lesz egy hónap Bali, ebből max 1-2 hosszúhétvége lesz egész évben. És ennek ellenére, védték a rendszert, hogy jó ez. Igaz, ott volt a többi kollega is, én meg nem voltam közeli jóbarát, csak kérdezgettem bátran.

mcc 2015.07.30. 07:33:42

Nem értem az eleve minősítést. Miért félő? Ki fél tőle, és miért? Az az alaphozzáállás, hogy a munkavállalónak ki kell magát pihennie? A felsővezetőnek is? Ha ez az alap, jobb lenne odaírni, nekem nem evidens. Nálam az lenne a félő, hogy a sok szabi alatt másfelé dolgozgatok, de hogy ez is kinek félő, azt nem tudom.

firg_firg 2015.07.30. 07:49:57

Annyi szabit vehetnek ki amennyit akarnak HA A MUNKAJUK EL VAN VEGEZVE. Na itt van a kutya elasva.

roli101 2015.07.30. 08:19:09

Én ilyen helyen dolgozok. Annyi szabadságom van, amennyit akarok, de azért leginkább bejárok dolgozni. Ha a munka el van végezve, akkor van pénz arra, hogy szabadságra menjek. Viszont egy átlagos alkalmazott egyhamar nem fog ezzel a "problémával" szembesülni.

odamondó 2015.07.30. 08:22:47

"ha a munka el van végezve"

Tehát 0 napot vehetsz ki. Hétfőn nem mész be, az asztalodra raknak valami feladatot és máris nincs elvégezve. Vagy hogy mérik akkor a munkavégzést?

upho 2015.07.30. 09:04:46

@odamondó Megegyezes alapjan. Ha te is es a vezetod is egyetert a teljesitmenyedben es a kapacitasodban, akkor random nem kerul semmi az asztalodra.

wrstjnethn 2015.07.30. 09:39:33

@odamondó: felsővezetőkről van szó akik stratégiai feladatokon dolgoznak egy éves vagy még hosszabb időtávon. Nekik nem kerül hétfőn az asztalukra semmi váratlan vagy ha igen annak a határideje fel év múlva lesz. A hangyák ugyanúgy bejárnak minden nap.

chrisred 2015.07.30. 09:49:09

A fizetett kötelező szabadság egyébként sem jutalom a munkavállaló számára. Akkor kell elintéznie a magánéleti és hivatalos teendőit, hogy a munkavégzésben ne akadályozza. Tehát a munkavállaló köteles megszervezni az életét, hogy az egyéb teendői beleférjenek ebbe az időkeretbe

Bellagio 2015.07.30. 10:34:24

Olyan sosincs, hogy a munka el van vegezve. Mindig van valami. En az utobbi evekben altalaban mindig 5-6 nappal kevesebbet vettem ki, mint amennyit lehetett volna. De a ceg biztos, a munka jo, a felelosseg nagy, a fizu jo, szoval valamit valamiert.

odamondó 2015.07.30. 13:03:20

@wrstjnethn: ez így jól hangzik de az alattad lévő hangyáknak van minden nap feladatuk ha azt nem csinálják meg akkor a te projekted is bukó. Szerintem képtelenség, hogy ezzel a rendszerrel valaki nyerjen. Biztos nem nyaral az egyén többet mint különben.

kvadrillio 2015.07.30. 13:24:20

a felsővezetők most is akkor mennek el, amikor akarnak. DE ! MINDIG ELÉRHETŐNEK KELL LENNIÜK !
AZ ALÁJUK TARTOZÓ TERÜLETNEK MINDIG, MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT MŰKÖDŐKÉPESNEK KELL MARADNIUK. RENDKÍVÜLI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTEKOR IS. HA 1 FELSŐVEZ.HOSSZABB IDŐRE KIVONJA MAGÁT, M INDIG KELL HELYETTESRŐL GONDOSKODNIA.
"...olyan szintű a megfelelési kényszer, a tökéletes teljesítés igénye..." NU, tökéletes teljesítés ??? nem létezik ! sehol ! AKKOR NEM ITT TARTANA EZ A VILÁG, HA LÉTEZNE ILLEN ! SENEM VÁLSÁG SEHHH LENNE...

Pankotai Balázs 2015.07.30. 13:36:18

@kvadrillio: Nem hiszek abban, hogy egy felsővezetőnek minden körülmények között elérhetőnek kell lennie. Nagy horderejű, kritikus problémák esetén természetesen tájékoztatni kell. Abban viszont egyetértek veled, h helyettesítésről gondoskodniuk kell. Akiben jó, ha megbíznak, mert csak így lesz valódi kikapcsolódás a szabadság.

@roli101: Ha megosztható még pár részlet, én nagyon kíváncsi vagyok, hogyan működik ez a gyakorlatban! Köszi!

wrstjnethn 2015.07.30. 14:59:37

@odamondó: persze hogy csak reklám az egész. Az azon a szinten dolgozó emberek eleve több szabadságot kapnak mint a törvényben meghatározott minimum. Gondolom úgy látták a cégnél hogy ezt sem használják ki így miért ne emelhetnék a szabad napok számát végtelenre?

Nehogy azt hidd, hogy minden vezetőnek vannak beosztottai. Mondjuk egy cégstratégiai igazgatónak van egy asszisztense és kész, az ő dolga hogy tanulmányokat, ütemterveket írjon és meghatározza a céges fejlesztések típusát, lépéseit és ütemezését. Ehhez nem kell beosztott emberek hada.

kvadrillio 2015.07.30. 18:31:44

wrstjnethn..........mondjuk !!! :)..már...ahol...
Alapinformációk
Munkakör megnevezése: Stratégiai igazgató
Munkavégzés helye: a Társaság telephelyein
Munkavégzés (tervezett) kezdete: azonnal
Szerződés formája: határozatlan idejű munkaszerződés

Jelen pályázati felhívás nyitva áll mind a Társasággal jelenleg alkalmazásban álló munkavállalók, mind pedig külső pályázók számára.

A tevékenység rövid összefoglalása

A stratégiai igazgató szervezi a Társaság területfejlesztési tervezési tevékenységét; mind stratégiai, mind operatív szinten. Felügyeli a Társaság meglévő nemzetközi projekt-portfólióját, és részt vesz a régiós és nemzeti tervezési irányoknak és fejlesztéspolitikai céloknak megfelelő új projektek és együttműködések kialakításában. Stratégiai igazgatóként feladata innovatív területfejlesztési kezdeményezések megfogalmazása és alkalmazása, hogy a Nyugat-dunántúli Régió modellértékű területfejlesztési térré fejlődhessen.

Feladatok

Szervezi és irányítja a stratégiai tervezés folyamatait, kiemelten a Regionális Operatív Program vonatkozásában (AT-tervezés, értékelések, eddigi pályázati kiírások tapasztalatainak beépítése, stb.).
Részt vesz a régiós fejlesztéspolitikai irányok meghatározásában, lehetőség szerint bekapcsolódva a nemzeti tervezési folyamatokba is.
Koordinálja és irányítja a Társaság nemzetközi feladatokat ellátó munkatársainak munkavégzését; részt vesz a Társaság nemzetközi projektjeiben.
Összhangban a megfogalmazott regionális (és nemzeti) fejlesztési irányokkal részt vesz nemzetközi együttműködések, projektek megfogalmazásában és kivitelezésében.
Koordinálja és irányítja a Társaság tervezési feladatokat ellátó munkatársainak munkavégzését; részt vesz a Társaság tervezési tevékenységeiben.
Kapcsolatot tart a Társaság stratégiai partnereivel (megyei és települési önkormányzatok, fejlesztési ügynökségek, minisztériumok és más kormányzati szervek, szakmai szervezetek, partnerországok társintézményei, stb.)
Kapcsolatot tart a Társaság más szervezeti egységeinek vezetőivel a Társaságon belüli szakmai információ-áramlás biztosítása, és a Társaság feladatainak hatékony megvalósítása érdekében.