Az emberi számítás

Human 2 Human

Amire Izland tanít

2016. augusztus 15. - Pankotai Balázs

dsc_0579_1.jpgRégi álmom teljesült azzal, hogy eljutottam Izlandra. Túl a lélegzetelállító természeti képződményeken, az ottani emberek józansága és puritánsága fogott meg, amelynek természetesen lehetnek a szervezeteket illető tanulságai is. Amolyan szabad eszmefuttatás következik, tartsatok velem!

Alapvető tapasztalataim az ottani mentalitásról:

  1. A tervezésnél a hivalkodás kerülése érhető tetten minden szinten. A főváros ikonikus temploma, a Hallgrimskirkja kívül-belül olyan letisztult és egyszerű, mint egy társasház. A 2011-ben megnyílt koncertterem és konferenciaközpont, a Harpa közlekedőterei egyszerű betonpadlót kaptak, ellenben a teljes homlokzata üveg, hogy minél több fényt engedjen be az épületbe. Ugyanez járművek terén: a csili-vili külsőnél sokkal lényegesebb, hogy olyan futómű és gumi legyen az autón terepjárón, amellyel át tud kelni az alsóbbrendű utakon nem ritka vízmosásokon, patakokon. Amúgy, bár az életszínvonal magas szinten van, vígan róják a burkolatlan utakat a 30-40 éves összkerékhajtású turistabuszok, mi is egy ilyennel közlekedtünk.
  2. Békében élnek a természettel, használják (és nem kihasználják) annak erejét. Izlandon az energia 99%-a megújuló forrásból termelődik, nagyobb része geotermikus energia, kisebb hányada a vízerőművekből származik. Ha ebből többlet keletkezik (márpedig egy 320 ezer lakosú, hazánknál nagyobb alapterületű országban borítékolhatóan ez történik), azt sem vesztegetik el, hanem olyan - nagy energiaigényű - iparágakat vonzanak oda, mint pl. az alumínium-gyártás.
  3. Mindenből elég az éppen szükséges, nem kell sem nagyobb, sem jobb. A hidakat elég egysávosra építeni, mert kicsi a forgalom, meg tudják várni egymást a szembe közlekedők, és így olcsóbb megépíteni is, karbantartani is. A házak nagy részének külső borítása alumínium-lemez, melyet csak le kell cserélni, ha végletesen elhasználódott, de nem kell mondjuk pár évente újravakolni az épületeket. A parlament épülete olyasmi méretű és jellegű, mint nálunk egy városháza (remélem, ezzel egyetlen izlandit sem sértek meg); túravezetők nélkül simán elmentem volna mellette.
  4. Tisztelik a hagyományaikat, építenek rájuk, és - nem kell szégyellni - vaskos üzletet csinálnak belőle. Ebbe beletartoznak a vulkánok, a gyógyító hatású hévíz, a sarki fény, a trollok, manók, tündérek legendái, a rendkívül keveset változó nyelvük, de az is, ahogyan a már említett templom és koncertterem épületében visszaköszönnek a természet hatszögletű, jellegzetes bazaltformái.

Mit üzenhetünk ezek alapján a cégeknek, vállalatoknak, szervezeteknek?

  • Építsenek arra, amijük már van! Bizalmat ébreszt, ha tudom, hogy már a többedik generáció viszi a céget.
  • Nem feltétlenül a sürgetett növekedés és terjeszkedés vezet sikerre! Sokkal inkább az organikus építkezés.
  • A fenntarthatóságot ne csak azért erőltessék, mert a témában nyert díjakat "ki lehet tenni az ablakba", hanem azért, mert hosszú távon megéri fenntarthatónak lenni!
  • A kivagyiság visszatetsző! Mind szervezeti, mind egyéni (vezetői) szinten. Törekedjenek a barátságosságra!

Ha tetszett ez az írás, látogasd meg a blogom Facebook oldalát! Nyomj egy Like-ot, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésről!

A bejegyzés trackback címe:

http://human2human.blog.hu/api/trackback/id/tr8910412432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.