Hol keresed a fülbevalódat, gyűrűdet, mandzsettagombodat, ha nem találod? Feltúrod érte az egész lakást? Vagy csak pár "gyanús" helyet ellenőrzöl? Ugye, hogy inkább az utóbbit szoktuk? De miért?

Természetesen azért, mert sokkal gyorsabb. Még egyszerűbben: mert lusták vagyunk. És a lustaságból már több zseniális találmány sarjadzott az emberiség történetében. Talán több, mint az ebből a szempontból szintúgy termékeny háborúkból.

A lustaság, a reflexek, a megszokás hasznos lehet tehát, de vannak helyzetek, amikor ugyanennyire káros is, mégpedig azért, mert meggátol valamiben. Seligman, akit a pozitív pszichológia egyik apostolaként tartanak számon, kutyákkal végzett kísérleteket. Egy kettéosztott ketrecbe, mely egyik felének a padlójában áram folyt, helyezte az állatot. A hangjelzést követően áramütést kapott (nem olyan erősségűt, amely kárt tenne a kutyában, de kellemetlen), amely elől nem tudott elmenekülni, egy idő után pedig már meg sem próbált. A slusszpoén: végül már akkor sem próbált elmenekülni a kutya, amikor pedig az már lehetséges lett volna. Ezt nevezte el a kutató tanult tehetetlenségnek.

Ennek a kísérletnek éppúgy kondicionálás az alapja, mint Pavlov kísérleteinek (tudjátok: csengő és nyáladzás). Kialakította az inger (csengő) hatására a reflexet (jön az áramütés), melyhez még azt is megtanulta szerencsétlen állat, hogy bár kellemetlen lesz, semmi értelme bármit tenni az elkerülésére.

Emberek esetében is fontos ez az eredmény: minden olyan felnőttkori viselkedéshez köze van, amely a célokkal (azok feladásával), a kiszolgáltatottsággal, beletörődéssel, depresszióval, szorongással kapcsolatos.

Mielőtt végleg a kardunkba dőlnénk és lemondanánk magunkról, fordítsuk figyelmünket - ahogy Seligman is tette - ennek a káros reflexnek a leküzdésére! Hiszen ha ez kondicionálás útján alakult ki, ugyanilyen módon ki is oltható! Ez a tanult optimizmus. Azaz: arra is "nevelhetőek" vagyunk, hogy a legreménytelenebb helyzetekben is időről időre újra próbálkozzunk. Hogy ne elkerülni igyekezzünk a kudarcot, hanem, ha kell, megélni, majd tanulni belőle. Az optimista, bizakodó emberek nagyobb eséllyel sikeresek az életükben, és pszichológiailag egészségesek.

Hogyan dől el, hogy melyik utat járjuk? A megszokott, jól "begyakorlott" viselkedésünkre mindezek hatnak:

• tapasztalataink,
• belénk nevelt sémáink,
• hiedelmeink,
• félelmeink,
• a minket körülvevő közeg.

Mindannyian tudjuk, hogy nagyon nehéz nem csupán változtatni, egyáltalán észrevenni, hogy rutinból mit hogyan szoktunk csinálni. Legtöbben és legtöbbször külső visszajelzés hatására ébredünk rá, hogy az, ahogyan viselkedünk, jelen vagyunk, nem visz előre, sőt egyre lejjebb húz. Olyan értelemben spirál ez, hogy aki tartósan a tanult tehetetlenség állapotába kerül, azt egy idő után a környezete sem feltétlenül fogja megpróbálni újra és újra "kirángatni" ebből.

Igaz lehet ez egy szervezet működésére is: minél többen szokják meg azt, hogy "úgysem változik semmi", annál inkább jellemző lesz ez a "tespedtség" az egész szervezeti kultúrára, így végül ez lesz a norma, amelyhez minden újonnan belépő is igazodik egy idő után. Ilyen esetekben meglehetősen komoly vezetői elhatározás, majd a végrehajtás lépéseiben következetesség szükséges ahhoz, hogy mélyreható változás következzék be. A rádöbbentésben hasznos lehet pl. egy szervezeti diagnózis: egy átfogó, több dimenziót érintő "pillanatfelvétel" arról, hogyan működik a szervezet. Ez játssza a külső visszajelzés szerepét ez esetben.

Az örömteli - de legalábbis: egészséges - szervezet pedig, számos felmérés szerint, jobban teljesít, amellett, hogy jobban érzik magukat az ott dolgozók. Tekintve, hogy jellemzően ébren töltött időnk feléről van szó, ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont, önmagában sem.

A változás legkomolyabb gátja ugyanakkor saját mindsetünk lehet. Azzal kell elsőként szembenéznünk. Tudatossággal, önreflexióval, öszinteséggel. Nem árt persze, ha valóban úgy érezzük, kezünkbe vehetjük a saját sorsunkat. Ha az a közeg, ahol tevékenykedünk, értékeli, ha valaki célokat tűz ki maga elé, sőt azt is, ha azokat még meg is valósítja.

Ha tetszett ez az írás, látogasd meg a blogom Facebook oldalát! Nyomj egy Like-ot, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésről!