Mármint nem szó szerint az enyémről, mindenesetre egy olyan témát választottam, amely - kis túlzással - a csapból is folyik. "Lépj ki a komfortzónádból!", 'Life begins at the end of your comfort zone'... és hasonló üzenetek özönlenek, melyeknek alapvetően persze van igazsága. Akkor hát mi is a problémám?
Kezdjük azzal, hogy mi a komfort zóna, rutinos önfejlesztő olvasóim ugorjanak egy bekezdést! Tulajdonképpen a rutin élethelyzeteink és az azokhoz kapcsolódó érzelmek (pl. biztonságérzet, nyugalom) terét nevezzük így. Itt vagyunk együtt a jól ismert, megszokott emberekkel, az élet itt kiszámítható. Jelentős tanulás, fejlődés nem történik ebben a térben, így sokak számára egyúttal unalmasnak is tűnik.
Igen ám, de kilépve a komfortzónából, nem csak a magunkat meghaladás lehetősége és izgalmak várnak ránk, hanem bizonytalanság, félelem, szorongás is felléphet. Ezek a stressz velejárói. A változás ugyanis mindenképpen stresszt okoz. Annyi a kérdés, hogy mekkorát, ami függ - többek közt - személyiségünktől, előzetes tapasztalatainktól, hiedelmeinktől, kultúránktól. Ha valakinek ez túl sok, arra bénítólag hat a stressz mértéke (debilizáló szorongás),és rögtön a pánikzónájában fogja találni magát. Ha csak épp' mozgósítja az erőforrásokat a stressz szintje, azaz mobilizáló szorongás lép fel, akkor van remény a tanulásra (tanulási zóna). Persze az sem mindegy, hogy kényszer (pl. főnöki utasítás) vagy kíváncsiság (pl. vágy a fejlődésre) visz minket túl a komfortzónánk határán.
De miért mondom azt, hogy valami nem stimmel ezzel az üzenettel? Nagyon sok embert már pusztán annak emlegetése megrémiszt, hogy „lépj ki a komfortzónádból”. Hasonlatos ez a nőknek szóló „hogyan adj le 10 kilót két hét alatt”, illetve a férfiaknak címzett „hogyan legyen jövő hónapra kockahasad” üzenetekhez: oly mértékben irreálisak és szorongáskeltőek, hogy legtöbbünk bele sem fog a részletek elolvasásába, ha efféle cikkekkel találkozik.
Munkahelyi helyzetre lefordítva: természetesen mindenkinek szüksége van fejlődésre, ennek érdekében pedig vállalni kell egy bizonyos szintű stresszt, illetve a vezető felelőssége, hogy ilyen helyzetbe hozza munkatársait. Azonban nagyon lényeges, hogy mindenki a neki megfelelő zónába tudjon kerülni, oda, ahol még tanulás van, nem bénult pánikolás és előre borítékolható sikertelenség. Miért kéne pl. egy munkavállalót afelé tolni, hogy vezető legyen belőle, ha ő valójában szakértő szeretne maradni, csak éppen ebben a szerepében nagyobb felelősséget, inspirálóbb feladatokat kapni? Két dolgot hibázik ugyanis egy szervezet ellenkező esetben: elveszít egy jó szakértőt és „nyer” egy rossz vezetőt, aki aztán egy teljes csapat motivációjára, munkavégzésére tudja rányomni a bélyegét.
Mindenkit más és más szintig lehet elvinni a nélkül, hogy pánikba esne és leblokkolna, netán egy idő után lelki vagy testi tüneteket produkálna a stressz következtében. Az újabb és újabb szorongó emberek "előállítása" helyett jó volna valóban pozitív és bátorító üzeneteket közvetíteni, hogy tanulásra sarkalljon, ezáltal több elégedett ember és örömteli szervezet lehessen!
Ha tetszett ez az írás, látogasd meg a blogom Facebook oldalát! Nyomj egy Like-ot, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésről!
