Arról sokat lehet olvasni, hogy miért szeretünk egyik vagy másik cégnél dolgozni, arról azonban már kevesebb szó esik, mármint nyíltan és őszintén, hogy miért nem. Azt tartják, hogy általában a vezetővel való viszony az oka a váltásnak, de valóban ilyen egyszerű lenne a képlet?

Legtöbbször csak egy homályos érzésünk van, hogy nem vagyunk a helyünkön. Nyilván elég hamar adódnak a kézenfekvő magyarázatok: nem jövök ki a pénzből, hülye a főnök, idegesítenek a kollégák... azonban ha jobban magunkba mélyedünk, általában más tényezők (is) vannak.

Egy meglehetősen kézenfekvő "gyökérok" lehet az önismeret nem megfelelő szintje: sokan nem tudják, mit is szeretnének valójában, azaz miféle munkában, munkahelyen éreznék jól magukat. Ez persze egyre javul, ahogy mind több és több munkatapasztalatot halmozunk fel, de célzottan is lehet fejleszteni, pl. segíthet egy coach. Akik ismerik saját magukat, a preferenciáikat, eleve valószínűbb, hogy jobban választanak munkahelyet, és ha jó helyen vannak, könnyebben is köteleződnek el.

Tegyünk egy kis kitérőt az elköteleződés felé! Az Y generáció kapcsán írtam erről külön, de foglaljuk össze itt is: segítheti az elköteleződést, ha úgy érzed, használhatod a tehetségedet, képességeidet; ha látsz karrierlehetőségeket magad előtt; ha kapsz tartalmas visszajelzést a munkádra; és természetesen ha elégedett vagy a juttatási csomaggal.

Milyen tényezők alakíthatják ki mégis a rossz érzéseket? A következők biztosan:

• a bizalom nem érezhető: folyton ellenőriznek, ill. kételkednek a munkádban, vagy nem is adnak felelősségteljes feladatokat,
• ezzel összefüggésben: nem hagyják / nem kíváncsiak rá, hogy ötletelj és megvalósítsd az elképzeléseidet, hogy belevidd a személyiségedet a munkádba,
• a hiedelmek, hitrendszerek, amelyek egy-egy szervezetet vagy szervezeti egységet képesek egészen mélyen áthatni (pl. ha a főnök 7-ig van bent, nekem is legalább addig kell, mert abból látja, hogy keményen dolgozom),
• ha ennek hatására már az öncenzúra is kialakult: meg sem mered kérdezni a főnököt egy fizetésemelésről, vagy az atipikus munkavégzés lehetőségeiről, vagy éppen a feladatok elosztásáról a csapatban,
• nem inspirál a közeg, rossz érzés bemenni nap mint nap.

Összefoglalva talán a szervezeti kultúra az, amelyből mindezek fakadhatnak. Az pedig egy olyan szövet, amely igen lassan és sok energia befektetésével "festhető át".

Mit lehet hát tenni? Le lehet lépni, ha nem tetszik, ami van, vagy meg lehet próbálni hatni rá, hogy megváltozzanak a dolgok. Utóbbi a rögösebb: nagy elszántság, magas fokú elköteleződés, türelem és pozitív hozzáállás szükséges hozzá, és hosszú távon igazi szép sikereket lehet elérni.

Létezik egy harmadik út is: a halkan dünnyögés, kis körben panaszkodás: ettől megváltozni semmi nem fog, ellenben maga a méltatlankodó, de a környezete is, egyre rosszabbul fogja érezni magát. Lassú gyilkos ez a megoldás, amely különféle stresszbetegségeket, végül akár kiégést is maga után vonhat.

Mer-e kezdeményezni, beszélni, cselekedni "Kádár népe"? És vannak-e annyira nyitott és érett vezetők, akik nem személyes kritikaként tekintenek egy-egy jobbító szándékú felvetésre?

A HR Festen október 27-én délután mindenesetre lesz egy kerekasztal-beszélgetés, ahol ezt a témát részletesebben körüljárják. Gyertek!

Ha tetszett ez az írás, látogasd meg a blogom Facebook oldalát! Nyomj egy Like-ot, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésről!