Kaptam egy promóciós levelet egy négycsillagos magyarországi szállodától, amelyben pótszilveszteri mulatságot ajánl a figyelmembe. Bevallom, ilyen bizarr, egyszerre nevetséges és tanulságos ajánlatot még nem láttam.

Nem célom magát a helyet pellengérre állítani vagy közröhej tárgyává tenni, hiszen de gustibus non est disputandum, de a nélkül, hogy a szálloda felismerhető legyen, ide másolom a meghívó egy jelentős részét. A fogalmazás természetesen az övék, de a kiemelések tőlem származnak.

Mit is tartalmaz a belépődíj?

Mindent, ami a vidámsághoz és az emlékezetes együttléthez szükséges:

• élőzene és tánc, ahogy szoktuk (mert ezt szeretjük) ilyenkor,
• csattanós (nem unalmas) tombolát, melynek a fődíja egy 2 fő / 2 éj félpanziós ellátással wellness hétvége a hotelben,
• pezsgős köszöntés – ahogy illik,
• szerethető környezetben elköltött meglepetés (remélhetőleg kellemes ) gálavacsora – előételtől a desszertig,
• hangulatfokozó zenés műsor,
• megfelelő időben pezsgődurrantás,
• barokk tűzijáték,
• éjfél után a várva várt megnyugtató falatkák.

Azt írják tehát: így és így szoktuk, szeretjük, meg persze hogyan illik vagy megfelelő. Túl azon, hogy számomra a késő ’80-as évek szilveszteri TV-műsoraira hajaz a meghívó (és vélhetően majd maga a rendezvény) hangulata, két dolog jutott róla eszembe.

Egyrészt van egy nagyon világos üzenete: nálunk ez így néz ki, akkor gyere el, ha ez neked is tetszik, ha ezeket te is így szoktad vagy szereted. Ez tiszta sor, elvégre legtöbben szeretnek hozzájuk hasonlók társaságában lenni.

Másrészt kissé túl is megy ezen: az, hogy mi hogyan illik, vagy miképpen megfelelő, inkább a (neveltetésünk során belénk épült) normák, társadalmi konvenciók tárgykörébe tartozik. A tranzakcióanalízis – vagy közkeletűen TA – nevű pszichológiai irányzat úgy mondaná, hogy ezek szülői énállapotból érkező üzenetek, közlések. Most tegye fel őszintén a kezét, aki úgy igazán el tudta engedni magát kamaszkorában egy olyan házibulin, amelyet csak úgy engedélyeztek neki megrendezni a szülei, hogy közben ott ültek a kanapén, vagy ha nem is, időnként benéztek a szobába, hogy minden rendben van-e.

Összefoglalva: szerintem hasznosak és segítik a kapcsolódást a világosan kommunikált értékek, normák; ugyanakkor, ha ezek túl rigidek vagy korlátozóak, meg is gátolhatják az illeszkedést, hiszen úgy érezhetjük, nincs semmi „játéktér”, szigorúan valamilyennek kell lennünk, csak akkor felelhetünk meg.

Ha tetszett ez az írás, látogasd meg a blogom Facebook oldalát! Nyomj egy Like-ot, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésről!