Volt egy emlékezetes kutatás 2003-ban, melyet Bokor Attila és Radácsi László végeztek, akkori fiatal vezetőkkel. Tanulságos eredményeket kaptak, és vissza is mérték a résztvevőket tíz év elteltével. Most viszont egy újabb kutatást vezettek Attila és munkatársai: arra voltak kíváncsiak, vajon az "Aranykalitka" generációhoz képest milyenek a mai fiatal vezetők, azok, akik jellemzően a kétezres évek elején kezdték karrierjüket. Vannak tanulságos különbségek, nézzük, melyek ezek!
A 2003-as felmérés azt a generációt vizsgálta részletes mélyinterjúkkal, amelyik a multinacionális cégek Magyarországra érkezésével fantasztikus lehetőségekkel találta magát szemben. Beszélt idegen nyelveket, amit meg nem tudott készségek terén, azt az állásában elsajátította. Ezek az emberek bámulatos tempóban futottak be igen magas karriert: nem volt ritka, hogy késő húszas-kora harmincas férfiak és nők a szüleikhez hasonló korú beosztottakat irányítottak - jól vagy rosszul, mindenesetre sok esetben mesés fizetéssel. Az aranykalitka szóval a felmérés egy résztvevője utalt arra, hogy nem akartak ők mindenáron vezetők lenni, egyszerűen csak megtörtént velük a dolog, de ahhoz túlságosan vonzó volt, hogy nemet mondjanak rá.
Éppen az efféle sodródással szemben megfigyelhető tudatosság az egyik lényeges pont, amelyik az újabb generációt - 1976 és 1986 között születettekről beszélünk - megkülönbözteti elődeitől. Nem feltétlenül akar egy határon túl még feljebb jutni, vagy elvállalni egy nemzetközi pozíciót: fontosabb, hogy jusson ideje másra is, családjára, hobbijára, utazgatni, élni. Amúgy az utazás és a gasztronómia, amire legszívesebben áldoznak: míg a 2003-as felmérés résztvevőinél központi kérdés volt, milyen a céges autójuk, a mostaniaknál szinte szóba sem kerültek a státuszszimbólumok.
Egy másik jelentős különbség, valamennyire kapcsolódik az előbbihez, az egyensúly megtalálásának fontossága. Rossz példaként látták maguk előtt az újabb nemzedék vezetői, hogy a "nagy generáció" tagjai közül sokan negyvenes éveikben elváltak, infarktust kaptak, kiégtek. Ők nem akarnak ugyanebbe a hibába esni, ezért jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek az egészségük megőrzésére: mozgás, vitaminok, szűrővizsgálatok, tudatos lassulás.
További lényeges eltérés, hogy míg az akkoriak azt gondolták, vezetőnek születni kell, és ha már ők annak születtek, akkor olyanok, amilyenek, a maiak úgy vélik, ez egy szakma, amelyet meg kell tanulni. Ennek érdekében képzik magukat, coach-csal dolgoznak, szeretnék jól végezni a dolgukat, jobban, mint annakelőtte.
Ami közös az akkori és mostani felmérés vezetőiben: az, hogy a hosszú távú sikert sokkal inkább a kitartó munka gyümölcsének vélik, mintsem valamiféle veleszületett tehetségnek. Ez olyasmi, mint amiről grit néven tesz említést a pszichológia; Angela Lee Duckworth kutatta és tartott róla TED előadást.
Ezek pusztán kiragadott részletei egy igényesen kivitelezett, részletes kutatásnak. Aki szívesen megismerné a többi eredményét is, jöjjön el a NextGen Leadership Talks rendezvényre május 9-én! Én ott leszek!
Ha kérdésed van, vagy szeretnél kapcsolatba lépni velem, írj emailt, vagy üzenj a blogom Facebook oldalán!
