Dunát lehetne rekeszteni a különféle generációkkal foglalkozó írásokkal, könyvekkel, betéve tudja is mindenki, hogy Baby Boomer, X, Y, Z generáció, stb. Addig nem is mond sokat ez az egész kutatási terület, amíg marad leíró: ettől eddig X, onnantól Y, egyik ilyen, másik olyan. Dolák-Saly Róbert „napi horoszkópja” jut ilyenkor eszembe: „az Ikreknek leszakad a fülük az ebédlőben”. Szóval gyakran a szőke nős vagy rendőrös viccek leegyszerűsítő sztereotipizálása mutatkozik meg itt is. Nézzünk egy kicsit e mögé, és koncentráljunk a generációk egymás mellett élésére!
De tényleg egymás mellett élés? Az úgy nem lesz jó. Ha csak egymás mellett élnénk a munkahelyen, különösebb sikereket nem érnénk el. Szinte nincs is már olyan munka, ahol teljesen mindegy, hogyan viszonyulunk a többiekhez, a velünk együtt dolgozókhoz. Segítjük egymást, visszajelzést adunk egymásnak, hozzáteszünk a másik munkájához, így érünk el csapatban eredményeket.
Szóval együtt kell boldogulnunk, és ehhez nem segítenek hozzá az olyan mémek, mint az ’OK Boomer’. Ez valami olyasmit takar, hogy csendre inteni egy meghaladott nézeteket képviselő embert. Először 2009-ben tűnt fel, aztán 2019-ben kapott szélesebb publicitást, amikor egy 25 éves (tehát Y vagy Z generációs) új-zélandi parlamenti képviselőnő használta beszédében, egy bekiabálásra reagálva.
Ha szabad fordítását keresném, valami olyasmire jutnék, hogy „Jól van, öreg!”, esetleg „Leülhetsz, tata, egyes!”. A felhorkanás elgondolkodtatja az embert, mi lehetne az ellenkező irányú hasonló üzenet… „Kussolj, csitri!”, netán „Elég már, kölök!”? Egyik sem hangzik túl jól, igaz? Mert hát ne legyünk részrehajlóak, az időseknek is megvolt ám mindig a véleménye a fiatalokról.
Két impulzus indította el a gondolataimat, hogy mi is hiányzik ezekből valójában. Az egyik egy beszélgetés egy HR-es szakmai csoportban a Facebook-on, ahová pár hete kaptam meghívást. A másik, hogy a napokban készítettem el egy sokszínű csapatok vezetéséről szóló tréning anyagát. Szóval ami a leginkább hiányzik, az a tisztelet, az egymás iránti megbecsülés. Hogy ő is tudhat valamit, hogy az ő véleménye is számít. Lehet, hogy nem a legszerencsésebben, legfogadhatóbban fogalmazta meg, de fontos lehet. Az egyiké azért, mert van valamennyi – akár egész sok – év előnye tapasztalatban, s így hamarabb rátapint a lényegre, a másiké azért, mert másképp asszociál, ezáltal kreatívabb ötleteket hozhat, a harmadiké meg mondjuk azért, mert a legfrissebb dolgokat tanulta és ismeri.
Nem fogunk egymás nélkül boldogulni, és ez a történelem folyamán is mindig így volt. Dobó várkapitány nem nyerhetett volna az Eger várát ostromlók ellenében Bornemissza Gergely innovatív fegyverei nélkül, és viszont: azok önmagukban nem verték volna vissza a török seregeket bölcs stratégia hiányában. Az egyetlen – igaz, hatalmas – különbség a történelem bármely eddigi korszakához képest, hogy a világ (kis túlzással) összes információja ma pár másodperc alatt elérhető, mi több, egy folyton a kezünkben-zsebünkben lévő eszközzel. Így aztán, először a történelemben, nem igaz az, hogy aki idősebb, az többet is tud (legalábbis, ha tárgyi tudásra gondolunk).
Ezzel együtt, továbbra is igaz, hogy minden korosztálynak van mit tanulnia a többitől! A fejlődés, tanulás, saját magunk meghaladása iránti vágy és tevékeny akarat az egyik olyan jellemző, amely a ma (és a holnap) sikeres embereit megkülönböztetheti a nehezen boldogulóktól.
Ha tetszett ez az írás, látogasd meg a blogom Facebook oldalát! Nyomj egy Like-ot, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésről!