Az emberi számítás

Human 2 Human

Human 2 Human

Teret az innovációnak!

2017. március 31. - Pankotai Balázs

office.jpgViszonylag sokat beszélünk arról, hogyan hat a kreativitásra és az innovációra a csapat összetétele, a légkör, a szervezeti kultúra, a főnök... közben pedig a fizikai környezetről alig esik szó. Pedig az épített környezethez éppúgy (oké, nagyon hasonlóan) lehet kötődni, mint embertársainkhoz; ezzel foglalkozik a környezetpszichológia. Mit tehet egy munkáltató annak érdekében, hogy a nála dolgozók az ébren töltött idejük tekintélyes részét olyan környezetben tölthessék, amely inspirálja őket?

Az utóbbi években, ha erre terelődik a szó, leggyakrabban a csocsóasztal-játékkonzol-babzsákfotel "szentháromság" ugrik be sokaknak, és sajnos nem csak a laikusoknak, hanem a döntéshozóknak / megrendelőknek, vagy ami ennél is rosszabb: az építészeknek, lakberendezőknek is. (Természetesen, ahogy ki is derült a szövegkörnyezetből, irodai munkáról, ehhez szükséges munkatérről beszélek.) Persze dicséretes, ha figyel rá egy cég, hogy legyen olyan terület, amely a kikapcsolódást szolgálja, de pusztán attól, hogy csocsóznak a kollégák, nem oldódik meg semmi. Sőt vállalati kultúrától függően előfordulhat, hogy nem "merik" használni a komoly költséggel kialakított helyiséget, mert attól tartanak, a többiek megszólják őket, vagy a főnökük úgy véli majd, nem dolgoznak elég keményen, ha "ennyire ráérnek". Hasonló gondokkal járhat egy szundi-szoba kialakítása is.

Ami fontosabb lenne ennél: a többfunkciós tér megalkotása. Legyen olyan hely, ahol az egyéni, elmélyült munkavégzés esik jól, és olyan is, ahol kötetlenül, egymást inspirálva lehet megbeszéléseket tartani, úgy, hogy közben nem zavarunk másokat a munkájukban. Ez utóbbi igen lényeges szempont: az utóbbi évek kutatásai alátámasztották, hogy az ún. egyterű irodák nem hogy nem serkentik, hanem pont hogy visszanyesik a teljesítményt. A több forrásból érkező hang, az állandó félbeszakítottság, a senkinek-sem-igazán-jó hőmérséklet állandó zavaró tényezőkké válhatnak sokak számára. Ráadásul olyan kollégákat is egyterű irodába költöztetnek, akiknek a munkája nagyfokú diszkréciót követelne meg (pl. kontrollerek, munkaügyesek), állandó kínos helyzetbe hozva őket, vagy arra kényszerítve, hogy kimenjenek telefonálni az irodatérből.

A kreatív alkotó folyamatokat illetően azt olvashatjuk Mérő László Az érzelmek logikája című könyvében, hogy a brainstorming korai, ötletelős szakaszát érdemes jó hangulatban, vidámságban, energizáló körülmények között tölteni (fizikai környezetre lefordítva ez meleg színeket, mintás textúrákat, sok fényt jelent). A következő, az ötleteket csoportosító, értékelő szakaszában viszont jobban jön a kicsit komolyabb, borúsabb hangulat, azaz sötétebb hely, nyugodtabb színek, kevesebb vibrálás. A hangulat megidézése kapcsán egy "kis színes": kutatások igazolták, hogy a kreatív szellemi tevékenység jobban megy, ha kávéházi háttérzajt hallgatunk közben. Kipróbáltam, tényleg jó!

Hogyan hozható létre olyan tér, amelyben a kreativitás ki tud bontakozni? A környezetpszichológia azt találta, hogy a helyhez kötődés a "magaménak érzem" élményét, egyben a nagyobb elégedettséget is maga után vonja. Ebben a biztonságérzetben gördülékenyebben és szívesebben alkotunk. Az egyterű iroda szélsőséges változatában, a shared desk vagy hot desk kialakításban (oda ülsz le aznap, ahol épp van szabad szék) a helyhez kötődés egyáltalán nem valósulhat meg, és egyébként ez a vállalat iránti lojalitásra is kihat. Ezt egyelőre kevéssé látják azok a cégek, amelyek költségtakarékosság okán ilyen elrendezésre váltanak.

Ha tehát hagyom a kollégáknak, hogy személyesebbé tegyék a saját munkaterüket, jobban megy a munka. Ez a gyakorlatban kinek a családi fotó, kinek a kedvenc bögréje, kinek egy növény. Apropó, növény: stresszes ember nem tud igazán felszabadult, így kreatív sem lenni. Ha növények és természetes fény van az irodában, pihentetőbb az éjszakai alvás, azaz másnap jobban teljesítünk a munkában. Az otthonunkat ideális esetben úgy alakítjuk ki, hogy igazán jól érezzük ott magunkat. Így akár a lehető legszemélyesebb munkakörnyezet válhat belőle, amennyiben biztosított a távmunka lehetősége, de tény, hogy a funkciója miatt sokszor nehéz megteremteni a professzionális munkavégzés feltételeit (pl. étkezőasztal melletti szék kontra ergonomikus irodai szék). Igaz, ez a téma ennél jóval sokrétűbb, egy másik írásomban részletesebben kifejtettem.

Ha szeretnél bővebben hallani az innovatív környezetről, ajánlom figyelmedbe április 11-én a Flow Leadership Konferenciát!

Ha tetszett ez az írás, látogasd meg a blogom Facebook oldalát! Nyomj egy Like-ot, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésről!

A bejegyzés trackback címe:

https://human2human.blog.hu/api/trackback/id/tr9012367941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása