Az emberi számítás

Human 2 Human

Human 2 Human

Kikacsintó: az autóink és mi, most és a jövőben

2015. április 17. - Pankotai Balázs

tesla.jpgIdőnként lesznek olyan posztok, amelyek kevéssé köthetőek a munkámhoz, pl. a vezetőfejlesztéshez, vagy tágabban a HR-hez vagy a pszichológiához.

E helyett, egyéb érdeklődéseimből fakadnak, ilyenek az autók, a design / tárgykultúra vagy a vitorlázás.

Most az autózás (lehetséges) középtávú jövőjéről lesz szó.  

Kettéválasztom a témát:

  • az egyik: hogyan kapcsolódunk az autóhoz, oda-vissza kommunikáció,
  • a másik: hogyan veszik át egyes vezetés-segítő funkciók az irányítást, hogyan jutunk el az önmagát vezető autókig.

Az első téma kapcsán tudjuk le rögtön az elején az ilyenkor szinte kötelező Apple-kört: ahogy Jobs anno a termékbemutatóiban sosem feledte elmondani, több fontos terméket is radikálisan újragondoltak ('re-invent') a cég története során. Az okostelefont aztán tényleg, az iPhone-t teljesen másképp kezeljük, mint bármit addig. Ezzel semmi újat nem mondtam.

Ehhez képest az autók elképesztően le vannak maradva, ha azt nézzük, hogyan kommunikálnak velünk, illetve mi hogyan tudjuk vezérelni a kényelmi funkcióikat: kis méretű és/vagy vacak felbontású és/vagy röhejes grafikájú képernyő a műszerfalon, ha egyáltalán van. Ha nincs, akkor pedig apró, nevetséges kijelzők, amelyek olyan rövidítésekkel fárasztanak, mint a kilencvenes évek közepén az egysoros LCD-s Ericsson telefonok. Mi pedig gombok, tekerentyűk segítségével közöljük, mit szeretnénk. Igaz, nincsenek könnyű helyzetben az autógyártók: amíg egy ma szokványos modellciklus 6-7 év, nagyjából a felénél egy "ráncfelvarrással", addig az IT világban pár havonta, félévente avulnak el megoldások, évente hozzák ki a gyártók új csúcsmodelljeiket.

Van egy mostanában felkapott, elektromos hajtású, felsőkategóriás prémium autó, a Tesla Model S. Ennek fő kezelőfelülete egy kb. akkora képernyő, mint egy megtermett laptopé. És azt mondja egy geek, hogy szerinte éppen ebben van a lépéselőny, és ebben van a jövő, hogy az autók is szabadon konfigurálhatóak lesznek, és ami még lényegesebb: szoftveresen fejleszthetőek. Példának hozza az ülés-memória funkciót, amely eredetileg nem volt beépítve a Teslába, de igény mutatkozott rá, és mivel elektromos ülésállítás eleve volt benne, ezt a plusz szolgáltatást egy szoftverfrissítéssel "be tudták építeni" az autóba (ezt mellesleg az autó maga töltötte le a szélessávú mobilinternet-elérésén keresztül). Nem tudták volna ugyanezt megtenni, ha fizikai gombok vannak. Épp úgy, mint anno az első iPhone esetében történt: voltak szenzorok és érintőképernyős kezelőfelület, aztán hogy ki mit hozott ki ebből, annak kis túlzással csak a fantázia szabhatott (és szabhat ma is) határt. Az "ortodox" gyártók közül egyelőre a Volvo reagált a leggyorsabban: az új XC90-es batárban is hasonló (igaz, kisebb, de álló helyzetű) képernyő van, amelyről szinte minden funkció kezelhető.

A második téma talán még messzebbre mutat, előbb viszont a múltra utalok vissza: még 9-10 évesen olvastam az akkori Autó-Motor újságban egy utópiát, melyben a család vidékre utazik, és az autópályára hajtva beállnak a konvojba, majd - mivel innentől az autó teljesen magától halad - nekifognak társasjátékozni. Teljesen ledöbbentem, egyúttal éreztem, hogy ez gyakorlatilag egy mese, ez lehetetlen, hogy megvalósuljon. Igaz, hogy eltelt majd' 25 év, és mire ez valóban megvalósul, el fog telni még nagyjából 10, de már látható, hogy ez egyszer létezni fog. A darabjai legalábbis megvannak: körben radar, előre, oldalra és hátrafelé néző kamera, elöl még pluszban infravörös érzékelő is...

A jobban felszerelt autók már ma is képesek maguktól, szinte emberi beavatkozás nélkül a következőkre:

  • párhuzamosan beparkolni,
  • tartani a követési távolságot,
  • lefékezni, majd újra elindulni az előtte haladó autó mozgása szerint,
  • gyalogost érzékelve vészfékezve megállni előtte,
  • a felfestett sávon belül maradni,
  • felismerni a közlekedési táblákat,
  • a navigációs rendszertől kapott adatok alapján állítgatni az adaptív lengéscsillapítást.

Ha mindezeket összerakjuk-összekötjük, kész is van az önmagát vezető autó, csak éppen a csomagtartó tele van az ezeket vezérlő számítógépekkel. De ennek megoldása csak idő kérdése: egy mai autó egyetlen funkcióját vezérlő számítógépének nagyobb a számítási kapacitása, mint az első Holdra szállást megvalósító egységbe épített ősének.

A komolyabb kérdés már nem is a technikai, hanem a szabályozási: ki lesz a felelős, milyen feltételek mellett fizet a biztosító, ha két, magától közlekedő autó összeütközik, netán maradandó sérülést szerez valaki? A gyártók nem fogják vállalni, egyébként teljesen érthetően, ezt a felelősséget.

Ti mit kezdenétek azzal az idővel, amely felszabadulna, amikor nem kéne vezetni? Dobó Matyi szerint ez hasonlóan komoly társadalmi változást hozhatna, mint anno a mosógépek elterjedése. Az NNG nevű, autókba szerelt navigációs megoldásokat fejlesztő magyar cég vezetője szerint pedig a Google nem azért fejleszt önjáró autót, mert annyira autót akar gyártani, hanem azért, mert teljes biznisze az internetre épül, és amíg az emberek vezetnek, addig nem tudnak internetezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://human2human.blog.hu/api/trackback/id/tr577376028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pootj 2015.04.19. 20:39:33

Az autós érintőképernyő nem a jó irány addig, amig akad akár egy pillanat is, amikor az útra kell figyelni. Ilyen a klíma vezérlése vagy a mediarendszer hangereje. Ezdknek muszáj adni dedikált fizikai gombot, tekerőt, mert vaktában csak azokat lehet eltalálni az érintőt nem. Ráadásul ezeknek tekerőknek kell lenniük. Az elhelyezés mindegx, lehet a középkonzolon vagy nagyon jó az Audi TT megoldása, hogy a befúvaba integrálták a kezelést. Meg kell nézni egy katonai repülőgép pilótafülkéjét. Sok a normális gomb, de azért, mert ez a jó ergonómiailag veszélyhelyzetben, stressz alatt. Ha 100%osan önvezető lesz a jármű, akkor más a helyzet, de akkor úgyis újra kell gondolni az egész belteret. A sok automatikával pedig már ma sincs tele a kocsik csomagtartója. A legfőbb visszatartó erő pedig jelenleg a jogi háttér rendezetlensége. Még a teszteket sem igazán engedik.

Tomi1973Wien 2015.04.19. 20:48:11

mivel is toltenem az idot.. pl...

HA kamionsofor lennek, akkor pl. eppen allast keresnek vezetes helyett, mert a kikotoben az automata kontenerathelyezok miatt elvesztettem a munkamat....

HA taxis lennek, akkor is munkat keresnek, mert elvesztettem a munkamat...

jo, ez igy utopisztikus (a taxi eseteben), de zart rendszereken belul fog eloszor es a legkonnyebben elterjedni az onalloan kozlekedo auto...

amugy valoszinuleg aludni fogok, ha a kocsi vezet helyettem, mert olyankor engednem at a kormanyt, ha faradt vagyok, mert amugy imadok vezetni... persze videojatek, filmnezes, gyerekek oktatasa a kocsiban a kornyezo tajrol / videkrol, a többi nem vezeto stirolese, sex...stb... a lehetosegek tarhaza eleg nagy...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.04.19. 22:03:14

"A darabjai legalábbis megvannak: körben radar, előre, oldalra és hátrafelé néző kamera, elöl még pluszban infravörös érzékelő is..."

Egészben is megvan már: az automata XC60as radaros tempomattal szépen vonatozik és ha kell megáll, majd elindul... Itt teljesen jól szemléltetik: www.youtube.com/watch?v=HIThTXlZL2s
Csak kormányozni nem kormányoz magától, de azt meg mások tudják elég jól: www.autoblog.com/2014/08/06/infiniti-q50-self-driving-video-autobahn/

Mondjuk ez utóbbit nem követendő példának gondolom, inkább szemléltetőnek hogy a modern rendszerek mekkora mértékű emberi hülyeséget képesek még korrigálni...

" a Volvo reagált a leggyorsabban". EZ megint egy relatív dolog, ők már 2011ben bemutatták az érintőképernyős rendszert a Concept youban (image.motortrend.com/f/wot/inside-volvo%E2%80%99s-monitoring-and-concept-center-future-design-142049/60535341/volvo-concept-you-interior-steering-wheel-3.jpg ), de pechükre azóta nem volt új modelljük aminek a belterét erre fókuszálva fejleszthették volna ki. Egyébként a Model S belsejét is rendesen lerondítja a szögletes képernyő, optikailag semmi szándék nem látszik arra hogy azt a képernyőt harmonikusan integrálják a műszerfalba. Ettől függetlenül tényleg elismerésre méltó, hogy a kívülálló villanyautógyártó tudta ezt elsőnek meglépni szériában az iparágban, és valóban látszik egy párhuzam a 2007es Iphone-nal...

Pankotai Balázs 2015.04.19. 23:36:59

Az alapvető funkcióknál sztem a hangvezérlés lesz a megoldás, és ezzel máris közelebb vagyunk az ember-ember interakcióhoz, amiről amúgy a blogom jelentős része szól. ;)

Kopi3.14 2015.04.20. 10:29:00

"Mi pedig gombok, tekerentyűk segítségével közöljük, mit szeretnénk. Igaz, nincsenek könnyű helyzetben az autógyártók: amíg egy ma szokványos modellciklus 6-7 év, nagyjából a felénél egy "ráncfelvarrással", addig az IT világban pár havonta, félévente avulnak el megoldások, évente hozzák ki a gyártók új csúcsmodelljeiket."

Plusz fejlesztés minimum öt év, plusz a gyártás vége után még tíz év alkatrészbiztosítás kötelezően.

Patrick Bateman 2015.04.20. 10:46:50

Én óriási rajongója vagyok a Tesláknak, de az érintőképernyő tényleg veszélyes lehet, és talán nem csak a figyelemelterelődés veszélye miatt. Kíváncsi volnék, utasbiztonság szempontjából mennyire tesztelték, egy kiadós ütközésnék ugyanis másképpen törik, mint az ablakok biztosági üvege, és nem kifejezetten öröm, ha ha a kiscsaládot felaprítja a Gorilla Glass...

Pankotai Balázs 2015.04.20. 11:01:52

Hm, az érintőképernyő törésére nem is gondoltam eddig. Rosszabb, mint egy üvegtető? :)
Nem szeretnék igazságtalan lenni az Audival, BMW-vel, Lexus-szal, Mercedes-szel: ők mind nagy fejlődést értek el az utóbbi években a fedélzeti elektronika kezelése terén (betűrajzolás tapipadra, stb.). De ezek mind prémium gyártók; az átlagember számára elérhető átlagautókba még épp' csak kezdenek leszivárogni ezek a megoldások.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.04.20. 11:05:22

@Patrick Bateman: ha elég nagy a képernyő akkor azért nem annyira akadályoz a kezelésben. Egyedül a "domborzat" hiányzik a vakon orientálódáshoz. De azért a régi gomberdőkre is oda kellett pillantani...

@Pankotai Balázs: nemrég volt nálam Q5 tesztautó, múlt évben meg Q3 (autossagok.blog.hu/2014/10/15/audi_q3_848), és nem éreztem azt a fenenagy fejlődést...

Elvileg idő kérdése és olcsóbb lesz az értinőképernyő mint a sok gomb. Persze ami jobb azt mindig igyekeznek drágábban eladni, ezért is felárasak még mindig a Ledes lámpák...

Joe Joe 2015.04.20. 16:58:52

A kedves kommentelők milyen évektizedekről beszélnek? A cikket sem értem, mintha évekkel ez előtt íródott volna. Az autopilot már a jelen:
"A néhány hónappal később ékező 7.0-s szoftver ugyanakkor még izgalmasabb újításokat ígér, azzal ugyanis az autó már bizonyos útszakaszokon képes lesz teljes egészében átvenni az irányítást a sofőrtől: Musk szerint a technológiával már most lehetséges anélkül eljutni San Franciscóból Seattle-be, hogy a sofőr bármihez is hozzányúlna."

5-10 év? A 7.0 3 hónap múlva jön, aztán sorra a térképfrissítések, amik újabb útszakaszokat támogatnak. Oké, az M3 lehet hogy 10 év lesz, mire felkerül a Tesla térképére, de attól még nem kellene úgy beszélni egy 3 hónap múlva bizonyos helyeken elérhető dologról, mintha totális utópia lenne.

Pankotai Balázs 2015.04.20. 20:45:09

Igen, értem, h készen van, de próbáltam az átlagemberre gondolni: az nem sokakon segít, ha egy jó drága autóval az USA néhány főútján mehetsz vezető nélkül. Miközben technikailag persze lenyűgöző, és minden ilyesmi így indul.
süti beállítások módosítása