Az emberi számítás

Human 2 Human

Human 2 Human

Egy év és két hét

2015. október 13. - Pankotai Balázs

birthdaycake.jpgJó, hát ezt is minek olvassam el, egy éves lett egy blog, és akkor mi van?! :)

Nem szeretnék egy ilyenkor talán szokásos ömlengést írni. Szintén nem foglak statisztikákkal bombázni benneteket (jó, egyet muszáj: 33 bejegyzés született az egy év alatt).

Vannak olyan kultúrák, ahol nem a születésnapokat ünneplik, azaz nem azt, ha egy évvel idősebb lett valaki, hanem azt, ha egy fejlődési szintet lépett.

Ez a poszt valami hasonló lesz: arról szeretnék beszélni, miket tanultam, miben fejlődtem ez idő alatt. Egyrészt a blogolást tekintve, másrészt úgy általában.

A blog kapcsán a szokásos kezdő-blogger félelem nálam is előjött: érdekel-e ez majd bárkit? Szerencsére nem kell találgatnom, mint a nyomtatott lapok kolumnistáinak, erre való a statisztika. Elfogadtam, hogy mindegy, hányan olvassák, ha pár ember elgondolkodik, ötletei jönnek a cikk olvasása hatására, szóval ha valamiben inspirálni tudlak benneteket, akkor megéri. Vagyis pont az a helyzet, mint annak idején az emailekkel, melyeket a kollégáimnak küldtem, amiből a blog maga kinőtt. És azt is elfogadtam, hogy olyan műfaj ez is, mint dalokat írni: az útjára engedem az írásokat, és nem feltétlenül az lesz a legolvasottabb, amelynek a témája nekem a legkedvesebb, vagy aktuálisan a legfontosabb. És lesznek, akik félreértik, ahogy ez a kommentekből látszik néha. Ez is teljesen OK.

Általában pedig azt tudom elmondani, hogy továbbra is élvezettel írom a bejegyzéseket (valószínűleg nem is kezd blogolni, akinek nyűg az írás). Egy-egy témát, amely foglalkoztat, talán mélyebben átgondolok, több oldalról megvizsgálok, alaposabban utánajárok, és ez mindenképpen hasznomra válik. A mindennapi munka során könnyű alább adni a szóhasználat igényességét, ez ellen hatásosan tesz, ha szépen igyekszem megfogalmazni valamit itt a blogon. És azokból a kommentekből is tanulok, amelyek a lényegről, a témáról szólnak. 

Nagyon jóleső visszajelzés, amikor azt mondja valaki egy beszélgetés során, hogy "olvastam a blogodon". Remélem, egyre többször válaszolhatom majd azt ilyenkor, hogy "láttam a hozzászólásodat, köszönöm". És máris indulhat az eszmecsere, két ember között. Human 2 Human.

A bejegyzés trackback címe:

https://human2human.blog.hu/api/trackback/id/tr797964634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása